Job-Center

tippek, hogy könnyebben találj állást

Interjú etikett

2016. június 13. 08:47 - jobcenter

A kezdet
Az egész azzal indul, hogy megcsörren a telefon. Végre valaki interjút szervez velünk, nekünk! Fontos, hogy a lehető legsegítőkészebbek és legrugalmasabbak legyünk az időpontot illetően. Nyugodtan megkérhetjük a HR-est, hogy küldjön emlékeztető e-mailt, de örömteli, ha magunk feljegyezzük a részleteket.

A találkozó
Érdemes az interjú előtt 5 perccel megérkezni, esetleg pontban a megbeszélt időpontban, de lehetőleg ne 20 perccel korábban, vagy 10 perccel később essünk be. Ha „csak” a recepciós, vagy az asszisztens fogad is, bemutatkozni, elárulni, hogy kihez és milyen ügyben érkeztünk sose felejtsünk el.
Ha egy pohár üdítővel kínálnak, el kell fogadni, ugyanis ez annak a metakommunikációja, hogy mi ma nyitottan érkeztünk, szeretnénk megszerezni a lehetőséget, elfogadni, amit kínálnak.
Amikor megérkezik az interjúztató, ismét kézfogás, bemutatkozás. A kézfogás legyen határozott, ne túl gyenge, ne túl erős. Vigyünk magunkkal egy kinyomtatott önéletrajzot. Ritkán, de mégis előfordulhat, hogy az interjúztatónak szüksége lehet rá.

interju-etikett.jpg

Metakommunikáció
Fontos, hogyan ülünk. Összeszedetten, egyenes háttal, nem túl lazán, de nem is kell feszengeni. Fontos, főleg hölgyek esetében, hogy a lábak legyenek összezárva. A karok az asztalon, vagy a szék karfáján, semmiképpen sem összefonva. Ez is nyitottságot, odafigyelést tükröz. Ugyanígy hangsúlyt kap a figyelem. Figyeljük az interjúztató arcát, koncentráljunk, hogy a szemébe nézzünk: éreztessük, hogy fontos számunkra, amit mond és követjük azt.

Kommunikáció
Figyeljünk és értelmezzük a hallottakat. Kérdezzünk vissza, ha valami nem volt világos, vagy további kifejtésre szorul. Hallgassunk figyelmesen és figyeljünk arra, hogy kérdéseinkkel, közbeszólásainkkal ne szakítsuk félbe az interjúztatót. Kérdésekre célirányos, kifejtett választ érdemes adni. 3-5 tőmondatban például összefoglalható minden lényeges információ.

Elköszönés
A kézfogás ne maradjon el! Ha névjegyet kapunk, azt tegyük el olyan helyre, amelyből az interjúztató érzi, fontos nekünk a fennmaradó kapcsolat. Ne feledjük megköszönni a bemutatkozási lehetőséget, a ránk fordított időt. Bátran feltehető a kérdés, miszerint válaszra mikor számíthatunk. Fontos, hogy megemlítsük, ha van egyéb futó álláspályázatunk, illetve, hogy az milyen stádiumban van.

Utógondozás
Amennyiben valaki nagyon türelmetlen, és szeretne a pályázata végére jutni, az interjút követően 3-4 napnak mindenképpen el kell telnie, míg utánakérdez. Legjobb első körben e-mailben érdeklődni, körülbelül csak egy bő hét elteltével telefonon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jobcenter.blog.hu/api/trackback/id/tr578805352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása