Job-Center

tippek, hogy könnyebben találj állást

Sose égessük fel a hidakat magunk mögött

2016. október 11. 14:57 - jobcenter

Amikor úgy érezzük, eljött az ideje munkahelyet váltani, üljünk le és gondoljuk végig, hogyan is álljunk neki a dolognak. Egy elhibázott felmondásnak könnyen hosszú távú negatív hatásai is lehetnek. Próbáljuk mindenképpen elkerülni azt, hogy rossz viszonyban váljunk el jelenlegi munkaadónktól. A hidak felégetése nem csak azt jelentheti, hogy adott esetben nem lesz alkalmunk visszatérni előző munkahelyünkre, de akár egy jövőbeni álláslehetőségtől is eleshetünk azáltal, hogy rosszul kommunikáltuk felmondásunkat.

Legyünk tisztában a valódi okokkal

Tisztázzuk magunkban, hogy mi is az a valós indok, amiért munkahelyet akarunk váltani. Unatkozunk a jelenlegi állásunkban? Elértünk már mindent, amit csak az adott cégnél lehet és nincs más perspektíva előttünk? Vagy esetleg akad egy jobb ajánlat egy másik cégtől? Mielőtt beadnánk a felmondásunkat, mindenképpen gondoljuk ezt alaposan végig, mert az első kérdés, amivel majd szembetaláljuk magunkat, a „Miért?” lesz.

Szóljunk időben

Az egy hónapos felmondási idő, amit általában a munkaszerződésbe is belefoglal a munkáltató, a legtöbb esetben elegendő időt ad arra, hogy felkészüljön a cég távozásunkra. Azonban ha olyan pozíciót töltünk be, amit nehezebb pótolni, adjunk több időt munkaadónknak, hogy megtalálja a megfelelő utódot helyünkre. Ez adott esetben lehet akár 2-3 hónap is. Ha későn szólunk és az idő szűke miatt egy kevésbé megfelelő embert vesznek fel a helyünkre, később akár a felmerülő problémák miatt a mi nevünk is rossz színben tűnhet fel.

sose-egessuk-fel-a-hidakat-magunk-mogott.jpg

Segítsünk az utódunknak

Ha időnk engedi, segítsük a céget azzal, hogy a helyünkre felvett kollégát betanítjuk. Volt cégünk rengeteg időt és adott esetben pénzt is spórolhat meg azzal, hogy rövid időn belül közel 100%-os teljesítményt tud nyújtani az új munkaerő. Ez a segítség biztosan nem merül feledésbe volt munkaadónknál.

Ne lépjünk le csak úgy

Nem számít, mennyire rossznak tűnik is a helyzet, minden előzetes figyelmeztetés nélkül semmiképpen se hagyjuk ott cégünket. Nem szerencsés, ha az terjed el rólunk, hogy csak úgy lelépünk, ha rosszra fordul a helyzet, vagy kapunk egy jobb ajánlatot. Ha pedig egy esetleges leendő munkaadó felhívja a volt cégünket, hogy véleményt kérjen rólunk, nem valószínű, hogy túl jó képet fognak festeni.

Frissítsük az önéletrajzunkat

Ha nincs is még meg az új állásunk, mindenképpen tartsuk önéletrajzunkat és portfóliónkat naprakészen. Ezt sokkal jobb úgy megtenni, hogy még állásban vagyunk és tudjuk, a hónap elején jön még fizetés.

Szerezzünk be referenciákat

Kérjünk meg 2-3 embert volt cégünknél, hogy írjanak rólunk ajánlólevelet. Válasszunk olyanokat, akikről tudjuk, hogy pozitív kisugárzásuk mind szóban, mind írásban a segítségünkre lesz majd, ha leendő munkaadónk felhívja őket. Ha esetleg volt főnökünk nem tud időt szakítani arra, hogy ajánlólevelet írjon rólunk, nyugodtan kérjünk meg valakit cégünk ügyfelei, esetleg beszállítói közül. Az sem baj, ha kicsit segítünk is annak, aki rólunk ajánlólevelet ír. Vezessük rá azokra a dolgokra, amik karriercéljaink szempontjából a leginkább említésre méltóak. Ha például a cég egyik ügyfelétől kérünk referenciát és ez az ügyfél nemcsak elégedett volt az általunk nyújtott szolgáltatással, de saját üzletének bevételei is nőttek a mi segítségünk hatására, kérjük meg rá, hogy ezt írja is le az ajánlólevélben.

Figyeljünk a kilépő papírokra

Végül, de nem utolsó sorban, mielőtt végleg búcsút intünk volt cégünknek, ügyeljünk arra, hogy kilépő papírjaink rendben legyenek. Ezeket legkésőbb az utolsó munkában töltött napon meg kell kapnunk munkaadónktól.

Reméljük ez a néhány jó tanács arra sarkallja majd olvasóinkat, hogy az itt leírtakat végiggondolva adják be felmondásukat, mikor eljön az ideje a munkahely váltásnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jobcenter.blog.hu/api/trackback/id/tr7511795261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.