Végre behívtak interjúra az egyik megpályázott állásra. A sok jelentkező közül azonban valahogy ki kell emelkedned. Mit tegyél, hogy ne más legyen az a szerencsés, aki a végén meg is kapja az állást? Mindenképpen végezz alapos kutatómunkát a munkáltatót illetően.
Az információszerzés az új munkaadóról alapvető fontosságú az álláskeresés és az interjúra történő felkészülés során. Az állásinterjún elért eredmény sok mindentől függ. Fontos, hogy meglegyen a munkaadó által elvárt szakmai tapasztalat, képzettség, nyelvtudás. A személyiségi jegyek is sokat nyomnak a latba. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy a jelentkező ismerje azt a céget, ahová pályázik. Sajnos a mai napig az egyik leggyakoribb hiba, hogy az állásra jelentkezők az interjú során nem tudnak válaszolni, mikor megkérik őket, hogy mondjanak néhány szót a szóban forgó cégről.
Ha azonban átfogó ismeretekkel rendelkezel a munkaadó cég piaci helyzetét, felépítését, erősségeit, gyengeségeit illetően, akkor ez biztosan a javadra fog válni az interjú során. Az interjúztató személy pozitívumnak fogja venni, hogy vetted a fáradtságot és előzetesen utánanéztél a cégnek.
Álláskeresés és információszerzés
Az álláskeresés során is jól jöhet a kutatómunka. Abban az esetben, ha még nincs konkrét állásajánlat, amire jelentkezni szeretnél, segíthet behatárolni azokat a munkaköröket, melyekben szívesen elhelyezkednél. Ha nagyjából kialakult az a terület, ahol dolgozni szeretnél, utána tudsz nézni azoknak a cégeknek, amelyek ezen a területen aktívak. Ennek eredményeképpen már az álláspályázat benyújtása előtt kizárhatsz olyan munkaadókat, amelyekről esetleg negatív információt találsz és előnyben részesíthetsz olyanokat, amelyekkel kapcsolatban jókat írnak az Interneten, vagy csak jókat hallottál ismerőseitől.
Az interjú előtti felkészülés
Felsorolunk néhány olyan kérdést, amit mindenképpen érdemes magunknak feltenni, mielőtt elmegyünk az interjúra:
- Hol helyezkedik el az adott szektoron belül a cég?
- Piacvezető, a középmezőnyben van, vagy esetleg a sereghajtók között kullog?
- Kik a cég fő versenytársai?
- Mikor alakult a cég és mi a története?
- Végül de nem utolsó sorban, hogy hogyan működik a cég.
Akár mi magunk is kérdezhetünk az interjúztató személytől a céggel kapcsolatban, de mindenképpen érezhető legyen, hogy felkészültek vagyunk és érdekel minket a cég jövőbeni helyzetének alakulása. Tegyük fel, hogy egy cég értékesítési vezetőjének jelentkezel. Kérdezd meg, hogy a tavalyi mérleg ismeretében hány százalékkal szeretnék növelni a bevételt az idei évben. Érdeklődj, hogy milyen képzési stratégiát alkalmaz a cég az értékesítési csapat fejlesztéséhez és esetleg ajánlj fel alternatívákat. Ha a kiválasztást végző személy azt látja, hogy már most a szíveden viseled a cég sorsát, mindenképpen előnnyel indulsz a többi jelentkezőhöz képest. Természetesen itt is meg kell találni az egyensúlyt. Semmiképpen ne legyünk túl rámenősek.
További állásinterjúval kapcsolatos segítségért kattints ide: állásinterjú tanácsok.
Hol kutakodjunk
A legcélszerűbb az Internetet használni a kutatómunka során. Mivel manapság már nem nagyon van olyan cég, amelyiknek nincsen saját weboldala, mindenképpen ezzel kezdjük az információgyűjtést. A cég honlapján általában megemlítik, hogy mikor alakult a cég és itt találhatunk információt a cég történetét illetően is. Sokszor feltüntetik a tulajdonosokat is és akár a cég szervezeti felépítését is megismerhetjük. Nagyobb vállalatok a cég piaci helyzetével kapcsolatos információkat is megosztanak, de akár egyéb adatbázisokból is tudomást szerezhetünk például egy cég éves mérlegéről. A cég versenytársaira is rákereshetünk. Szintén jól veszi ki magát, ha látják, hogy tisztában vagyunk a piac többi szereplőjével is.
Rengeteg munkaügyi blog és fórum is fellelhető az Interneten. Ezeken is érdemes keresgélni, mert az emberek itt osztják meg személyes tapasztalataikat a különböző cégeket illetően.
Az Internet mellett használjuk saját kapcsolatrendszerünket is. Ha van olyan ismerősünk, aki esetleg az adott cégnél, vagy a cég egyik versenytársánál dolgozik, biztosan hasznos információval tud majd szolgálni számunkra. A közösségi oldalakon sokat feltüntetik, hogy éppen hol dolgoznak, vagy hol dolgoztak a múltban. Így könnyen találhatunk barátaink között olyat, aki már került valamilyen kapcsolatba az általunk választott céggel.
Amennyiben konkrét céggel kapcsolatban szeretnél információhoz jutni, hozzánk is fordulhatsz bizalommal. Tanácsadóink átfogó ismeretekkel rendelkeznek számos gazdasági szektort illetően és szívesen állnak az álláskeresők rendelkezésére.